„A kábítószer erős honvágyat okoz”
HAROLDDAL HEVESBEN
A Sziget Droginformációs Alapítvány felkérésére 2013-ban csatlakoztunk a Máltai Szeretetszolgálat TÁMOP-6.1.2 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok pályázatának lebonyolításához.
Két tanéven keresztül kétszer jutottunk el minden a pályázatban résztvevő (19) iskolában: Boconádon, Erken Kömlőn, Átányban, Tiszanánán, Tarnaszentmiklóson, Tarnazsadányban, Tarnabodon, Erdőtelken, Kiskörén, Pélyen, Tarnaörsön, Tarnamérán, Tenken… Összesen mintegy 3000 ezer iskolással, és 300 pedagógussal találkoztunk.
Az előadásokat a Sziget Droginformációs Alapítvány mozgó-osztálytermében, a „Zsiráfos-busz”-ban tartottuk meg. Mintegy 10 éve foglalkozunk a drogprevencióval, így van összehasonlítási alapunk, de amivel Heves megyében találkoztunk, olyat korábban még nem tapasztaltunk: a legmegdöbbentőbb a nagyszámú roma lakossággal való ismerkedés volt, amelyet sok esetben nagyon pozitívan, sok esetben viszont negatívan értékeltünk. Számos felemelő és lehangoló élményben volt részünk.
A többségében roma diákokat nevelő iskolák a legmodernebb felszereléssel, braille-írással megjelölt tantermekkel, lifttel, digitális táblákkal (hasonló fővárosi iskolákban sem minden hol van) vannak felszerelve, viszont sok esetben találkoztunk penészes falú, leromlott állapotú iskolákkal is, ezek nem elég hátrányosak, hogy pályázatot nyerjenek!
A diákok a legtöbb iskolában nyitottak, érdeklődőek voltak, mind az alsósok, mind a felsősök. A „különleges helyszín” iránt nagy volt az érdeklődés. Már a szünetekben is odajöttek, beszélgetéseket kezdeményeztek a gyerekek: „Mi mikor mehetünk? Mi lesz ott bent? Benézhetünk?” A mindenkori módszerünk szerint dolgoztunk, és hagytuk, hogy a beszélgetések témáját - amennyire a program engedi - a diákok érdeklődése határozza meg. Tettük ezt azért is, mert az időnk borzasztóan kevés volt arra, hogy mindenre kitérjünk. Mivel a kistérségbe két alkalommal látogattunk el, ezért az első foglalkozás egy ismerkedő, szintfelmérő foglalkozásnak szántuk, így második alkalommal könnyebb volt mélyebben is elmerülni a fiatalokat érintő kérdésekben, bár ez a próbálkozásunk néhányszor kudarcba fulladt.
Az előadásokon nyitott kérdésekkel vezettük rá a gyerekeket a helyes megoldásokra. Elsősorban azt erősítettük, hogy minden, ami bekerül a szervezetbe, hatással van az agy és a test működésére, és arra is, hogy a legális és az illegális anyagok milyen módon befolyásolják mindezt. Az alsósoknál a test megismerése, az énkép felismerése került előtérbe, felsőben már érintettük az illegális drogokat is. Kiemeltük, fontos, hogy ne az első benyomás alapján hozzák meg döntéseinket, hanem mindig a tényekre alapozva, körültekintően válasszanak és döntsenek. Az alsós gyerekek aktívak voltak TAMI (testbábú) megismerésében, a felsősök pedig örömmel vették a szervrendszerek együttes működésének szemléltetését. Néhány érdekesség a mellékelt rajzokon is visszaköszön, amit a kicsiktől kaptunk az órák emlékére.
A hevesi kistérségben élő gyerekek sem térnek el az országos átlagtól dohányzás tekintetében, már alsó tagozatban is akadnak diákok, akinek gondja van a dohányzással, az idősebb testvéreknél tapasztalják a drogozást (fű, kristály stb.). Sokszor generációs-probléma is, nővér, anya, nagymama, vagy báty, apa, nagypapa drogozása számukra elfogadott. Az alkohol mindennapos, nem értékelik drognak. Az energiaital viszont a legsúlyosabb probléma, mint ahogy a gyógyszerfogyasztás is, amelyet sokszor alkalmaznak egyéb anyaggal, így az energiaitalokkal, alkohollal együttesen. Ezektől való rosszullétekről szinte minden iskolában beszámoltak a gyerekek, akár saját tapasztalatukat is, de volt olyan iskola, ahonnan emiatt zártak ki diákokat.
Néhány érdekesség egy-egy iskolából:
Örömünkre szolgált a Kömlői Általános Iskola, ahol az igazgató úrnak köszönhetően (jelenleg már csak testnevelő tanár) minden osztályban sportolnak a gyerekek, a foci az elsődleges a lányok körében is, Erken a gyerekek zöme szintén sportol, de ami lenyűgöző volt az az itteniek máshol nem tapasztalt énekes, táncos kedve, amely színesítette a szüneteket.
Tarnamérán és Boconádon zömében rendezett családi hátterű gyerekekkel találkoztunk, a foglalkozásokon a menetrend szerint tudtunk haladni, a gyerekek értelmesek, aktívak voltak, nemigen tapasztaltunk komoly érintettséget a drogokkal kapcsolatban. Sikerült sok szituációs játékot is beiktatnunk a beszélgetések közé, amelyekben a diákok jókedvvel vettek részt. Tarnamérán a védőnő szünetben vérnyomást mért a gyerekeknek, nem értettük az okát, sok gyereknél tapasztalható állítólag magas vérnyomás, ami szerintünk akár az energiaital vagy a cigaretta rovására is írható. Tarnabodon és Zsadányban főleg családi hátterüket tekintve, többszörösen problémás diákokkal foglalkoztunk, és tapasztaltuk, hogy milyen kilátástalan dolog józan életre nevelni és saját maguk iránti felelősségre ébreszteni azokat a gyerekeket, akik otthon szinte csak rossz szülői és családi mintával találkoznak ebben a tekintetben. Gyerekek elbeszéléseiből tudjuk, hogy nagy családi eseményeken koruktól függetlenül kínálgatják őket alkohollal, és a tényleges részegségig kóstolgatják azt, vagy, hogy első cigarettájukat is az idősebb testvér vagy a szülő tukmálja rájuk. Nagyon fiatalon jutnak kábítószerekhez, erről hangosan és szívesen mesélnek, az idősebb családtagok delíriumát is végignézik. Nem egyszer meséltek közeli élményről: „bátyám Kálmán is felszívja a csíkot… majd pofozza magát”… Kérdésünkre az alkohol és a kábítószerek hatásairól szinte csak negatív beszámolóik voltak, de mégis ismerkednek ezekkel a szerekkel, hiszen természetes tartozéka az életüknek. Szenvtelenül és nevetgélve meséltek nagy családi tragédiákról és többszöri kérdésünkre sem tudtak pozitív kicsengésű történetet mesélni. Tarbabodon a foglalkozás alatt a tanárok, kihasználva a tanításmentes „pihenőidőt” a kamion előtt dohányoztak, a szünetekben gyakran tört ki verekedés, amely csak a határozott tanári fellépés hatására nem fajult el, de láttunk olyan alkalmat is, amikor az idősebb tanuló védte meg a kicsit a többiek haragjától. A hetedik osztályban váratlanul előkerült a HIV-fertőzés témája, a diákok kizavarták (szó szerint!) a tanárt, rögtönzött AIDS-prevenciót tartottunk, de a szokásos és várt kérdések elmaradtak. Úgy éreztük, a diákok sokkal mélyebben szeretnének a problémáról beszélgetni, javasoljuk, hogy az osztályfőnökök vagy a védőnők segítsék őket ebben.
Az egy évvel későbbi, ismétlő foglalkozásokon a korábbi beszélgetések felidézésével kezdtük az órákat. Sajnos nagyon sok helyen tapasztaltuk, hogy a gyerekek alig emlékeznek valamire. A korábban tanultakból leginkább TAMI és a belső szervek működése maradt meg a diákokban. Az energiaital probléma továbbra is hangsúlyosan jelen van, elsősorban a tudatlan szülők hibája ez. Az iskolások még mindig rácsodálkoznak arra, hogy mennyire károsak ezek az italok. Próbáltuk elmagyarázni, hogy sokkal olcsóbb és egészségesebb a kertben összeszedett gyümölcsökből kompótot főzni, kérdés, hogy rávehetők-e erre a szülők. Fontosnak tartanánk ebben a témakörben a szülők tájékoztatását. A 7-8. osztályban tapasztaltuk, hogy mennyire nincsenek rászoktatva a fiatalok arra, hogy véleményük legyen, és meg tudják azt fogalmazni. Az Erki Általános Iskolában a gyerekek kíváncsisága határtalan volt, szünetekben szinte fojtogattak bennünket a kérdéseikkel, nehezen tudtuk őket visszatartani, hogy be ne jöjjenek a buszba. A mozgó osztályterem a szünetekben „pihen”, szellőzik, felkészül a következő osztályra. Szünetben szinte mindenkit lefotóztunk, együtt, külön, csoportban… Danikára külön felfigyeltünk, komoly agressziója miatt. Minden szünetben verekszik, fenyegeti a gyerekeket, a családi hátterét érdemes lenne megnézni. Az alkoholos filmben szereplő, síró csecsemőre a következőképpen reagál: „Meg is ölném így” – késszúrásokat imitál. Később megtudtuk: hiperaktív, fogyatékos gyerekről van szó. „Ki mivel oldja a stresszt, feszültséget?” Válasz: „Fel kell akasztani magadat”. Találkoztunk egy hetedikes kislánnyal, aki határozottan állította, hogy 16 évesen öngyilkos lesz, már megbeszélte anyukájával. Kérdésünkre, mit vár a haláltól, a válasz: „Legalább találkozom apámmal…” A későbbiekben is tapasztaltuk, hogy ebben a térségben a fiatalok nagy többsége nem akar felnőni, nem szeretne családot.
Erdőtelken az idei tanévben már múltidézéssel kezdtük, tudni szerettük volna, hol folytassuk, mire emlékeznek, van-e értelme a munkánknak. Ez a kérdés azért is nagyon foglalkoztatott bennünket, mert kiderült, hogy az iskolában épp nemrégiben volt „drogprobléma”: egy felsős fiú erős nyugtatót, egyesek szerint szívgyógyszert, vagy Rivotril-t hozott az iskolába, azt energiaitallal keverve fogyasztotta és megkínálta vele két társát. Természetesen a fiúk rosszul lettek, mentőt kellett hívni és kórház lett a vége. Az iskola a „drogügyet” úgy oldotta meg, hogy fegyelmi eljárást indított a fiúk ellen, akiket nagy valószínűséggel elbocsátanak az iskolából. Beszélgettünk az ügyben érintett fiú húgával, ő elmondta, hogy „Márkó megbánta, és már nem iszik energiaitalt”. Mit szóltak hozzá otthon, kérdeztük. Válasz: - Anya megverte… Úgy gondoljuk, a problémamegoldás nem erőssége sem az iskolának, sem a családnak, javasoljuk a gyermekvédelmisek bevonását az ügybe. Ebben az iskolában találkoztunk olyan hatodikos kislánnyal, aki bevallottan már leszokott a cigarettáról, és olyan nyolcadikossal is, aki már nem iszik energiaitalt, mert magas a vérnyomása. Az egyik tanárnő elmesélése alapján derült fény arra, hogy több kisgyerek szülője drogdíler, illetve prostituáltként dolgozik Hollandiában. Ilyenkor nehéz megszólalni. Azt is mesélte, hogy gyakran kerül a gyerekek kezébe kábítószer, hiszen az árokparton is találnak kis tasakokban porokat, amiket a razziák során a dílerek dobnak ki az autóikból és később nem szedik össze. Örömünkre szolgált, hogy van pozitív példa is. Az erdőtelki második osztályban nagyon értelmes gyerekekkel találkoztunk. Érződik, hogy a tanító néni szereti mind a munkáját, mind a gyerekeket. Az osztályban egy súlyosan beszédhibás, dadogó kisfiú is van. Nagyon aktív, így gyakran megszólalt, osztálytársai mindannyiszor türelemmel végighallgatták. Ritkaság felnőttek körében is. Búcsúzóul kórusban elszavalták nekünk Petőfi: Arany Lacinak című versét. Az átlagosnál ügyesebb és céltudatosabb gyerekekkel is találkoztunk, például a harmadikos Horváth Zsolttal, aki Budapesten a Fradiban focizik. Biztattuk őt, és alig várjuk, hogy néhány év múlva a nevét halljuk majd a labdarúgó-közvetítésekben. A dohányzással kapcsolatos szigorú törvények ellenére (az iskola 5 méteres körzetében tilos a dohányzás), az iskola kapuja előtt mégis minden szünetben dohányoztak a pedagógusok. Szerintünk a negatív példa is ragadós, és amíg a pedagógusok a gyerekek közelében dohányoznak, és cigarettafüstösen mennek be az osztályba, nehéz ellentmondani. Amíg az iskolák nevelési intézményként is működnek Magyarországon, hinnünk kell, hogy a pedagógusok viselkedése ugyanannyira követendő példa a gyerek számára, mint a szülőké, ezért hangsúlyos, amit feléjük mutatunk.
Az Átányi Hanyi Általános Iskolában a szünetekben szabályosan fenyegetve éreztük magunkat: ha nyitva hagytuk a busz ajtaját, beestek rajta a gyerekek (szó szerint), provokáltak minket, célozgattak rá, hogy mit fognak ellopni, dulakodtak. Ha bezártuk, kívülről ütötték ököllel a kamiont, végül megpróbálták felborítani (!). Itt az érték nem számít! A drogtéma jelen van az iskolában, ismerik a drogok használatát, egyértelmű, hogy kevés a „drogtapasztalat-mentes” gyerek. Alsóban még nagyon meg akarnak felelni, gondolkodnak, de már itt is problémás például a barátság, mint téma: „Nekem nincs is barátom…” „Azért szeretem, mert morgó…” Volt olyan gyerek, aki arról mesélt, hogy a bátyja Kálmán „mellettem szúrta magát, elájult, zöld volt, majd pofozta magát…” Elég komoly személyes tapasztalatokról számoltak be. Mint kiderült a legnagyobb probléma a gyógyszer, nyugtatókat: Xanaxot és Frontint szednek, amelyeket a szülőktől lopnak. De van szorgos gyerek is, aki korán kel, mert reggel kihajtja az állatokat, a földeken is dolgozik, Dénes bácsinál, akitől pénzt kapott, mert nem bukott meg elsőben (!). Az erdőtelki iskolából kirúgott fiatalember (energiaital és gyógyszer együttes használata miatt rúgták ki az előző iskolából egyik társával együtt) azért haragudott, mert tudomást szereztünk az esetéről, de a korházban kapott infúziózást nem bánta meg. A drogozás továbbra is jelen van az életében. A fiatalok szókincse gyenge, idegen kifejezéseket egyáltalán nem ismernek és nincsenek gyakorlati ismereteik például az egészséges élelmiszerek területén. Az igazgató úrral sokat beszélgettünk, mint kiderült az iskolában a diákok 20%-ával van probléma, de ők szétzüllesztik a további 80%-ot. A diákok mindent megkapnak az iskolától, ötszöri étkezést, taneszközöket, felújított iskolát, ruhát, cipőt, váltócipőt, mindezt ingyen, mégis van olyan gyerek, aki mezítláb, vagy lyukas ruhában, cipőben jár iskolába. Elgondolkodtatott bennünket, hogy ebben az iskolában, ahol 100% a cigány tanulók aránya mindenféle programot ingyen megkapnak a gyerekek (AHA, szexuális felvilágosítás, DADA, havonta jár hozzájuk egy roma-rendőr, aki a bűnözésről stb. tart előadást) mindez mit sem ér, sőt természetesnek veszik. Ellentétben a mérai iskolával, amely nemhogy nem nyer pályázaton, de mivel nem elég „hátrányosak”, egyértelműen nem kapnak támogatást, mégis jóval több továbbtanuló diákot produkálnak évről-évre! Komoly kérdések merültek fel bennünk, hogy ez esetben miért működik az „egyenlők és egyenlőbbek”, ha egyébként nem szabad kiemelni és háttérbe szorítani senkit sem származása miatt! A pozitív diszkriminációval miért szorítjuk mégis háttérbe azokat, akik a támogatást valóban megérdemelnék?!
Tarnaszentmiklóson a pici kis iskolában tavaly még az volt a kérdés, hogy vajon megmarad-e az iskola, lesz-e elég beiratkozó gyerek, de idén örömmel konstatálták, hogy minden rendben, 15 elsős lesz szeptemberben. A programban résztvevő diákok aktívak voltak, de nem sok mindenre emlékeztek, inkább csak időtöltésként éltük meg az ottlétet, mint hasznos információ-átadásnak. Főleg TAMI maradt meg az emlékezetükben, vagyis a jól irányított kérdésekre, jó válaszokat adtak, viszont még mindig nehezen tudják magukat kifejezni: „Azt az izét, ami izéli az izét…” válaszok is jöttek. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a másodikosok – 9 évesek! – nem akarnak felnőni, nem akarnak családot alapítani. Kérdésünkre, hogy „miért?” a válasz: - „A gyerek az gond.” Ez a téma hasonlóképpen visszaköszönt később a hatodik osztályban is. A dolgok közötti összefüggéseket még mindig nem nagyon látják. Felsőben az egészségháromszög szociális oldalának megbeszélésekor, hangosan kuncogtak, örömködve mondták, hogy „jön a nyugdíj, szociális segély, családi pótlék…” Ez is mutatja, hogy mennyire hangsúlyos a családban a pénzkérdés. Hetedikben a múltidézés többé-kevésbé jól ment. Itt is nagy probléma az energiaital, tudják, hogy káros, de isszák. Az alkohol hatásairól szóló film után nem nagyon tudtak érdemben megszólalni, többnyire a lányok hallgatnak. Az alkohol agressziót kiváltó hatása során szót ejtettünk a családon belüli erőszakról, ami megragadta őket, kiderült, hogy többen érintettek. Nyolcadikban a Dealer című film egyik jelenetét játszottuk le témaindítóként. Nyomasztó volt számukra, csupán ennyi vélemény hangzott el. Az viszont megnyugtató, hogy bár nem nagyon szeretnek gondolkodni, szinte mindenki továbbtanul.
Tarnamérán kiváló szervezést tapasztaltunk, vártak már minket, és szeretettel fogadtak. A tanárok minden foglalkozásra elkísérték a gyerekeket, velünk maradtak a buszban, igyekeztek tevékenyen részt venni az órán. A gyerekek a tavalyi előadásokból sok mindenre emlékeztek, így szerencsés helyzetben voltunk, mert egymásra tudtuk építeni a programot, nem éreztük feleslegesnek a munkánkat. Úgy tapasztaltuk, hogy az iskola lehetőségein túl próbál mindent megadni a gyerekeknek a fejlődéshez, továbbtanuláshoz. Nehéz a helyzetük, mint említettem, szinte alig kapnak pályázati támogatást, a település nem számít hátrányos helyzetűnek, így szorulnak hátrányba a kistérség többi községéhez képest. Látogatásunkkal egyidőben került megrendezésre az iskolában a meseíró verseny, amelynek már húsz éves hagyománya van, az igazgatónő Kassáné Gizike büszke arra, hogy ilyen régóta sikerül évről-évre életben tartani a vetélkedőt. Nem kis teljesítmény ez egy iskolától, amely évtizedek óta próbál épülni, szépülni, bővülni, de saját kereteiből ezt nem tudja megtenni. Az itt tanuló nyolcadikos diákoknak, szinte kivétel nélkül, határozott elképzeléseik vannak a jövőjüket illetően, meglepően komoly szakmákat választottak. A települést viszont szeretnék elhagyni, alig akadt diák, aki a szülőhelyén képzeli el a jövőjét. „Csak csirkék vannak meg öregasszonyok, akik mindenkinek beszólnak.” Nincsen a faluban kultúrház, „beülős hely, szórakozási lehetőség”, nem vonzó a falu a fiatalok számára.
Az iskolák megkapták a programhoz tartozó munkafüzeteket is, reméljük a tanítók, tanárok használják ezeket. Akár osztályfőnöki órán közösen a tanulókkal, akár hazaadva folytatását jelenthetik a munkánknak.
A Harold Hevesben programban munkánkat megnehezítette, hogy a rettenetes útviszonyok miatt nagyon leromlott a kamion állapota, többször kaptunk defektet. Mivel az utak állapotát nem ismertük, erre külön nem készültünk fel. A kamion friss műszaki vizsgával, ellenőrzött állapotban került Hevesbe, nem sejtettük, hogy ennyi plusz odafigyelést, és anyagi befektetést igényel majd.
Több településem a buszt éjszaka rendőrök őrizték, mert fülest kaptak arról, hogy feltörés várható. Kicsit izgultunk, hogy mi vár ránk reggel, de szerencsére az utánfutó nem sérült, ezt köszönjük a rendőröknek és a polgárőröknek! Köszönjük a kamion szállítását végző csapatnak, hogy minden helyszínen üzembe helyezték az utánfutót, ezzel sokban megkönnyítették a munkánkat!
Aranyköpések:
A dohányzás témájához kapcsolódva: „búsoxigén” – kiderült, hogy dúsított-oxigén.
„Kábítószertől gyilkolnak”,
„A drog elrontja az eszünket!”
„A kábítószer erős honvágyat okoz!”