Az instant és alternatív szex elterjedésével nőtt a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

2014.04.30 11:13

HIV-prevenciós napot tartunk az AIDS Világnapja alkalmából a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. Felmérésünk alapján óriási igény van arra, amire első megkeresésünkkor Tóth Gábor, a gimnázium igazgatója igent mondott.

HIV – egy olyan fogalom, amely még mindig kirekeszt, félelmet szül, olyan tabu, amelyről a középiskolások is keveset tudnak, amiről keveset hallanak. Ezért mai rendezvényünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a hazai szexuális és mentálhigiénés felvilágosítás fontosságára.

A legfrissebb becslések szerint a világon több mint 33 millió HIV fertőzött ember él, köztük 2,5 millió 15 év alatti gyermek. Minden egyes napon újabb 6000 felnőtt ember és ezer gyermek fertőződik meg, és a halálozási arány még mindig ijesztően magas. Az elmúlt évben 1,8 millió HIV-pozitív ember halt meg az AIDS tünetegyüttes következtében, közülük 260 ezer gyermek nem élte meg a 15. életévét. Az újonnan fertőződött felnőttek fele (51%) nő, kb. 40%-a 15-24 éves fiatal felnőtt volt. Magyarországon is évről-évre nő a HIV-betegek száma. 2010. I-III. negyedévében összesen 8 AIDS-beteg halt meg Magyarországon, a tavalyi egész évben 9. 2010. I-III. negyedévében összesen 139 HIV-fertőzöttet regisztráltak, tavaly egész évben 140-et. Ugyancsak az első negyedévben 21 AIDS beteget jelentettek be, tavaly egész évben 23-at, vagyis egyértelmű növekedés tapasztalható.

Az instant és az alternatív szex elterjedésével egyre több heteroszexuális fiatal kerül kapcsolatba a HIV-vel.  Mindemellett nőt a különböző nemi úton terjedő megbetegedések száma, amelynek első számú oka az információhiány. A magyar oktatási rendszerben még mindig nincs megfelelő szerepe a felvilágosításnak, a fiatalok pedig riasztóan keveset tudnak a biztonságos szexuális életről, sokuk azt hiszi, a HIV a homoszexuálisok és a drogosok vírusa.

Az Egyesület rendezvényének célja volt, hogy felhívja a figyelmet a nemi úton terjedő betegségekre, a HIV-szűrésekre, és a megelőzés fontosságára, az óvszerhasználatra.

Budapesten, a Szent László Kórházban vizsgáltak, az új fertőzötteknek kb. egyötöde 20 év alatti, sőt, mivel korábbi a fertőzés, azt jelenti, hogy 18 évesen fertőződtek meg. Nemzetközi statisztikák szerint a világon minden hatodik másodpercben egy új ember fertőződik meg HIV-vírussal. Ez percenként 10 új beteget jelent. Vagyis a prevenciós tevékenységünk nincs hiába.

Vendégeink voltak: Turcsán Anna „Az üvegfalon túlról” című könyv szerzője, aki HIV-vetélkedővel tudatosította a diákokban a HIV-fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS programvezetője arról beszélt, hogy milyen jogai vannak egy HIV-fertőzöttnek az iskolában, a felvételinél. Jobb, ha elhallgatja fertőzöttségét a diák? Ma még sokan azt gondolják, hogy aki fertőzött, az homoszexuális, prostituált vagy intravénás droghasználó. Félnek egy légtérben tartózkodni vele – a stigma tudatlanságból és előítéletből fakad. Az emberek lehet, hogy sokszor hallották, hogyan terjed igazából a HIV, mégsem akarják elhinni. Ezért az emberek nem vállalják fel a fertőzöttséget, nem hajlandók előbújni a homályból. Az anonym szűréseket érdemes igénybe venni – hangsúlyozta Bagyinszky Ferenc. Ha bármilyen jogi probléma adódik a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület segít a diákoknak az eligazodásban.

Miskolci Endrét, a Plusz Egyesület elnökét figyelemmel hallgatták a diákok, hiszen vendégünk beszélt a betegség felvállalásáról, a HIV-fertőzöttek elfogadásáról és arról, hogyan lehet ezzel a fertőzöttséggel együtt élni. Miskolczi Endre felhívta a diákok figyelmét arra, hogy az egyetlen lehetséges védekezés az óvszerhasználat és az átgondolt szexuális kapcsolatok.

Mivel Egyesületünk többek között a pozitív szenvedélyek népszerűsítése mellett emel szót, bemutatunk néhány pozitív szenvedélyt: Keglovich Anita válogatott fotóiból láthattak kiállítást az érdeklődők, bemutatkozott Bucsás Györgyi flamenco táncos, tánctanár, aki a flamenco hazájában, Andalúziában tanulta ezt a magával ragadó táncstílust, valamint Háger-Veress Ákos „bringafüggő”, aki örömmel mesélt a „bringakonyha” szervezéséről, és arról, hogyan lehet a téli időszakban is biztonságosan kerekezni.

A HIV-vetélkedőn pozitív szenvedélyekkel kapcsolatos díjakkal jutalmaztuk a diákokat: lovasoktatásra szóló ajándékutalvánnyal, bowling-kuponnal, könyvekkel és természetesen, hogy segítsük a diákokat a védekezésben, óvszert is elhelyeztünk az ajándékcsomagokban.

Prevenciós rendezvényünket 100 db óvszerrel támogatta a RAKO Interrako-Hungária Kft. 

(AIDS nap 2010. december 1.)